|
A Csikung a csi-vel való munkát jelent, amely átfogja a földi lét minden területét, így a repülést, a siklóernyőzést is.
A siklóernyőzéshez sem kell más, mint az általános emberi léthez.
Helyén kell, legyen az eszünk, azaz legyen erős a tudatunk. Legyen jó fizikai kondíciónk, hogy megvalósíthassuk azt, amit a tudatunk kigondolt.
Legyen helyén a szívünk, azaz tudjuk kontrollálni az érzelmeinket, és a helyzetnek megfelelően képesek legyünk cselekedni.
Rendelkeznünk kell megfelelő mélységű, és mennyiségű tudással, hogy repülni tudjunk, majd ebből a tudásból helyesen ki kell tudnunk választani azt, ami éppen az adott szituációra illik.
Ha minden jól megy, akkor nincs is különösebb tennivalónk, egyszerűen élveznünk kell a létünket.
A probléma akkor jelentkezik,- bár nem megoldhatatlan-, ha megvan bennünk a vágy pl. repülésre, de nincs fizikai kondíciónk, hogy az összecsomagolt siklóernyővel a hátunkon föl tudjunk gyalogolni a hegy tetején levő starthelyre. Ekkor kérhetünk felszállítást, és már meg is őrizzük a fizikai kondíciónkat.
Ha már távot repülünk más a helyzet. Ki kell repülnünk 4-5 órát, erősen koncentrálva, majd vissza kell jutnunk a kiinduló pontunkhoz. Ha nincs rendben a fizikai állapotunk, ezt a feladatot nagy nehézségek árán tudjuk teljesíteni.
Más problémát jelent, ha érzelmileg nem vagyunk rendben. Az érzelmi labilitás rossz döntések tömkelegét hozhatja magával. Ilyen pl.: ha nem a felkészültségünkhöz, hanem más pilótákhoz igazítjuk döntésünket, és elstartolunk olyan turbulens időben, aminek a kezeléséhez nincs gyakorlatunk, de ott a vágyunk, amely érzelmileg átszínezi a helyzetet, és meg akarjuk tenni a lehetetlent. Ingerlékenyek, kapkodóak, figyelmetlenek leszünk. Sok balesetet láttam a Dolomitokban és Szlovéniában ilyen okokból.
Ehhez a területhez tartozik a félelem is. Spirálozni kellene, mert szív a felhő, de nem merek. Ha ilyenkor elkapja az embert a félelem, az bénító lesz, azaz képtelen lesz gondolkodni, és pláne cselekedni. Bizony ez is baleset forrása.
Hasonló következményekkel járhat a tudás hiánya, vagy a tudás megfelelő alkalmazásának, a bölcsességnek a hiánya.
Ezeken, segíteni tudnak a Csung Jüan Csikung gyakorlatai.
A testünk energia szintjének emelésével, - az izomtömeg növelése nélkül – jelentősen javítható a fizikai állóképességünk. Ennek eredményeként nem csak több munkát tudunk elvégezni, hanem jelentősen emelkedik az egészségszintünk is.
A betegségek 90-95 %-át a testünk alacsony energia szintje okozza.
A gyakorlatok egyensúlyt hoznak létre az érzelmi területen is. A probléma mindig abból adódik, ha valamelyik irányban – vagy a nagy boldogság, vagy a nagy bánat felé – kilendülünk. Szinte biztosak lehetünk abban, hogy ha valaminek nagyon örülünk, annak nagy bánat lesz a következménye. A Csung Jüan Csikung gyakorlatai, - rendszeres gyakorlás mellett – megteremtik bennünk azt az érzelmi egyensúlyt, amely minden élethelyzetben, nem csak a repüléskor, egy „kőszikla„ állapotához hasonlítható.
Tiszta tudatot, szilárdságot, következetességet, megértést, és meleg békés együtt érző befogadást alakít ki a gyakorlók esetében. Ez az állapot a gyakorlás során egyre kiterjedtebb, és stabilabb lesz.
A gyakorlás során, ahogyan emelkedik a testünk energia szintje, csi-je, úgy emelkedik a tudásunk szintje is, mert a csi nem csak energia, hanem információt is hordozó közeg. Ennek eredményeként egyre többször fogjuk átélni, azt a meglepő állapotot, hogy rendszeresen olyan új információk jutnak eszünkbe, amiről nem gondoltuk, hogy tudjuk.
Ennek a képességnek az élet minden területén, így a siklóernyőzésben is óriási jelentősége van, és lesz.
A megszerzett vagy „kapott” tudásunkat a megfelelő időben és helyen alkalmazni kell tudnunk. Nem előbb, és nem később, és pontosan azt a tudást, amire szükségünk van.
Amikor így teszünk, bölcsen cselekszünk.
A Csung Jüan Csikung gyakorlatainak rendszeres végzésével létrehozhatóak ezek a minőségek, az egészség, a boldogság, a tudás, és a bölcsesség állapotai, és még nagyon sok minden más, amelyről majd a tanfolyamon fogok beszélni.
őrizzük a szív nyugalmát!
II. rész:
Példaként egy konkrét élethelyzet:
2004.-től siklóernyőzöm, de 2008. januárjában, a IV. szint elvégzése után kezdtem megérteni, hogy miért kellett elkezdenem repülni. Ezt is csinálnom kellett, mint annyi minden mást. Ideológiát mindig utólag találtam ki, másoknak, hogy a dolog logikusnak tűnjön, de az egóm előre soha nem értette a dolgot, mindig csak utólag, mint sokan mások.
Megértettem, a IV-es szint elérése előtt, hogy a siklóernyőzés igazán két területen fejleszti a lelket, az egyik a félelem legyőzése, a másik, a harmónia megteremtése.
A félelem legyőzése könnyen belátható. Sok embernek elég csak a starthelyek alatt levő, néha több száz méteres mélység látványa, de hogy abba bele is vesse magát, hátán egy „asztalterítővel”, a félelem miatt elképzelhetetlen. Egy siklóernyős, azonban ha nem győzi le a félelmét, akkor nem repül, és ez a félelem az első magas startnál igazi halálfélelem! Az a bénító, tudatszűkítő… rettenetes. Ha ezt le tudja győzni, egy fantasztikus világ tárul fel előtte… persze a legyőzésnek is megvan a technikája…
A harmónia megteremtésének gyakorlása pedig úgy történik, hogy az ernyőt, a felhúzása után, megpróbáljuk egyensúlyba tartani a fejünk fölött, a két oldalának a folyamatos fékezgetésével. / jin és jang / Ha nem sikerül elérni, és fenntartani az egyensúlyt, a kupola összeomlik, és nem repülünk. Ha igen, akkor el tudunk startolni, és belevethetjük magunkat a légtér turbulenciájába amely, ha az ernyő egyensúlyát nem tudjuk fenntartani, összecsomagolhatja a fejünk fölött a repülőeszközünket…
Az életünk során is ugyanez történik. Magunkban, belülről igyekszünk megteremteni egy egyensúlyt, / jin és jang / amellyel kilépve az élet forgatagába igyekszünk talpon maradni, igyekszünk fenntartani valamilyen harmóniát elsősorban belülről, és természetesen a külvilágban is. Ha ezt nem tesszük jól, az élet „összecsomagol”, visszadob a kiinduló pontra, és kezdhetünk mindent elölről. / és még jó, ha nem kell visszább menni! /
Az ernyő felhúzása és repülése hasonlítható a lélek egyensúlyához, a turbulens légtér pedig a lélek élettere ahol a különböző hatások érik; bénítják, vagy magasba emelik…
Így harcolva az elemekkel kívülről, és egyre kevesebb, de még létező saját devianciáimmal, belülről, elérve a IV. szintet, óriási ajándékot kaptam a mestereimtől…
Ezen a szinten megtanulja a tanítvány, hogy hogyan azonosuljon az állatokkal és a növényekkel, és ezt gyakoroltuk is. Az itt szerzett fantasztikus tapasztalatok után kipróbáltam milyen érzés gólya madárnak lenni, és ez a madár, hogyan érzékeli a feláramlásokat… természetesen az egyik hajnali gyakorlatom során. Számomra először hihetetlen volt, hogy a nagymester távollétében is működött a dolog. Azonnal gólya lettem… Bár álltam, mégis úgy éreztem, hogy a törzsem előre nyúlik, és láttam magam egy hosszú nyakú gólyaként, aki repül. Néhány másodperc múlva kaptam egy felfelé irányuló lökést a bal szárnyamra… Azonnal megértettem hogy itt az emelés, és hogy a gólya is így érzékeli azt.
Megért bennem az elhatározás hogy, élesben is kipróbálom a következő repülésemnél…
2008. januárjában, kis csapatunk Madeira szigetén szeretett volna repülni, és felderíteni egy addig számunkra ismeretlen világot. A starthely kb: 450.m magasságban volt, egy függőleges sziklafal tetején. A lábánál a tenger zúgott.
Beöltöztem, magamra csatoltam a hevedereket, és indulás előtt elmondtam a mantrát, és azt kértem mesteremtől, hogy úgy repülhessek, mint a madár…
Lezárva a kérést, kézbe vettem a hevedereket, és a szélviszonyoknak megfelelő starttechnika szerint, elkezdtem futni a starthely széle felé. Az ernyőm minden probléma nélkül szimmetrikusan feljött a fejem fölé, majd néhány lépés után éreztem azt a biztonságot adó emelő erőt, amely jelzi a repülés kezdetét…
A tenger felől áramló szél, felfelé haladva a sziklán emelő teret hozott létre, amelyet a start után azonnal megtaláltam. 4-5 m/sec emeléssel kiemelt a starthely széle fölé és a turbulenciában elkezdődött a háromdimenziós táncom… Néhány perc alatt 10-15 alkalommal omlott össze a kupola jobb és bal oldala, az egész repülő szerkezet szó szerint csörgött, csattogott a fejem felett. Az erős feláramlás egyik oldalról a másikra dobált, a pilóták elhűlve nézték a starthelyről… a nejem távcsővel figyelt, és megállapította, hogy élvezem az egészet, ami igaz volt! Nevetve repültem!
Máskor az ilyen helyzetet messze elkerültem, most azonban tényleg úgy repülhettem, mint a madár. Eggyé váltam az ernyőmmel. Minden rezdülése bennem volt. Gondolkodás nélkül tudtam, mit kell tennem, és meg is tettem. Semmi nem gátolt, semmi nem akadályozott. Repültem, és repültem… mint a madár.
Nem lehet szavakkal kifejezni azt a tiszta cselekvőképes tudatot, azt a belső békét, biztonságot, amit átéltem abban az egyébként nagyon is veszélyes légtérben. Egy voltam az Univerzummal.
50 percet repültem így, majd leszálltam. Még kétszer sikerült megismételni, és mindannyiszor számíthattam az Univerzum segítségére. Viszont észre vettem egy érdekes jelenséget. A segítség mértéke fordított arányban volt a tapasztalatom növekedésével. Ahogy egyre jobban megismertem a légteret, ahogy nőtt a tapasztalatom és a tudatosságom, úgy kezdett háttérbe vonulni, de mindvégig éreztem a jelenlétét, biztonságát.
Ez a repülésem egyikhez sem volt hasonlítható. A minősége volt más, az én azonosulásom volt más, és az a tudat, amelyhez a biztonságérzet kapcsolódott, hogy végre kapcsolatba kerülhettem éles helyzetben azzal, aminek mindig is a része voltam…
Erről a repülésemről készült kép bekerült az Outdoor Magazin 2008. márciusi számába is.
őrizzük a szív nyugalmát!
|
