Gondolatok a szeretetről
 
Gondolatok a szeretetről Sok ember számára felemelő életcél, mások számára elcsépelt fogalom vagy kifejezés: a szeretet. Sokat gondolkodtam azon, vajon tudja-e tényleg mindenki, aki használja ezt a szót, hogy mit is fejez ki.

Az emberek nagy része a szeretetre úgy gondol, mint egy pozitív érzést kifejező élethelyzetre.
Szerethetjük a gyermekeinket, a szüleinket, a társunkat, néhány kollégát, barátot, de azért jól megválogatjuk, hogy kit szeretünk. Másokkal pedig, akikkel nincsenek közös programjaink, közömbösen viselkedünk. Nem érzünk irántuk sem ellenszenvet, sem gyűlöletet, de a szívünk zárva van.
 
 
Ha azonban olyan emberrel találkozunk, akit szeretünk, megnyílik a szívünk az irányába és mindent, ami onnan érkezik, szívesen fogadunk és szívesen viszonozzuk is azt, amit kapunk. Mintha az énünk határa feloldódna, és kiterjedne mindenre, és mindenkire akit szeretünk. Tudunk vele azonosulni, és érzünk egyfajta egységélményt is.
 
Érdekes, hogy nemcsak embereket, hanem állatokat is szerethetünk, sőt tárgyakhoz is kapcsolódhat ez a pozitív érzelem. Szeretjük a kutyánkat, mert olyan önzetlenséget tapasztalunk tőle, amit sokszor embertől nem kaphatunk meg. Szerethetjük az autónkat, egy jó szerszámot, egy ékszert és mindegyiket másért. Az autót a kényelméért, a biztonságáért, a szerszámot a hasznosságáért és azért mert megkönnyíti a munkánkat, az ékszert pedig azért, mert emlékeztet valakire, akit szeretünk vagy szerettünk.
Ha szeretetet érzünk valaki vagy valami iránt, az biztos, hogy nem közömbös számunkra. Fontos személynek és értékes dolognak kell lenni, ha ezt a pozitív érzelmet felébreszti bennünk. Azaz minden olyan dolog, amely különleges és számunkra fontos - azaz értéket képvisel -, azt szeretjük, de az élőlények irányában mintha más lenne a szeretetünk.

A tárgyakat, amelyek hasznosak számunkra, használjuk és ha jól működnek, akkor kedveljük, ha nagyon jól működnek és hosszú időn keresztül, akkor szeretjük.
Az emberek és az állatok esetében sokkal összetettebb a szeretet alapja.

A szeretet nemcsak különlegesen értékes és hasznos, hanem mintha belső késztetést is éreznénk arra, hogy ne csak mi magunk éljük át ezt a pozitív érzést, hanem arról tájékoztatást is adjunk a szeretetünk alá vont személynek, hogy ő is érezze mit érzünk iránta.
Mintha ki akarnánk terjeszteni ezt az énünket, a szeretetünket, a szívünket a másikra.
Ez már néha problémát is jelent. Ha ez a szeretet-kiterjesztés csöndes érdeklődés csupán és megelégszik a kapott válasszal, akkor nincs semmi probléma, de ha követelőzően elemző és bíráló, akkor terhessé is válhat számunkra. Sok anyós történetet alapoz meg, hogy a szülő nem veszi észre, hogy a gyermeke felnőtt és önálló életet szeretne. Továbbra is úgy akar róla gondoskodni, mint kisgyermek korában. Pedig „jót” akar, és mégis terhes.

Az énünk kiterjesztése megtörténhet csöndes óvó figyelemmel, szolgálatkészséggel, és sokszor visszavonulással is. Hagyni kell a gyermekünket, a társunkat, hogy önállóan szerezzen tapasztalatot az életről, de érezniük kell, hogy mögötte állunk, és támogatjuk szívünk minden erejével, bármi is történik.
Amikor az önző „Én” szeret, viszonzást is vár. Értéket, hasznosságot, viszont szeretetet. Ha ez az igény nagyon erős, a szeretet átválthat gyűlöletbe, ami tragédiát is okozhat a másik „Én” számára, aki a viszonzást elmulasztja.

Van azonban olyan szeretet is, amely „Én” nélküli. Amely nem személyhez kötött, amely minden élőre és élettelenre kiterjed, érdek és viszonzási igény nélküli. Az ilyen ember a másik emberben nem az egót látja, hanem a mindenkiben benne levő Önvalót, az Istent, és miután benne is az az Isten munkál, azonosul a többi emberrel, akik szintén Istenek, s ha ez igazán sikerül, „egyedül megy az úton”. A szemben jövő emberben is látja az Istent, ezért azonosul vele, s így olyan mintha önmagával találkozna. Biztosak lehetünk abban hogy az ilyen ember nem tesz senkiben kárt, mert tudja, hogy azt önmagának okozná.

A szeretetben eltűnnek a különbségek a hiányosságok, a személyiségünk egyenetlenségei. Nem keressük az igazságot a jog szerint járót, mert a lelkünk ilyenkor a problémák fölé emelkedve magasabb értékeket követ.
Ahogy Lao-ce mondta: " A szeretetben eltűnik az igazság".

Az az ember, akiben erős az Ego, nem érzékeli ezt az árnyalatot. A vélt vagy valós igazának keresésében tárgyként, a túlélés eszközeként tekint a másik emberre, és a szeretet gondolata csak akadályozza Őt a harácsolásban.
Az emberek eszközök csupán a számára. Az egoisták nagyon gyorsan rájönnek a sebezhetőségükre, hiszen a másik egoista is a gyenge pontjukat keresi és meg is találja.
Ez a beállítódás folyamatos félelemben tartja őket. Az ilyen emberek érdekeit szolgálják ki az igazságügyi szervezetek.

A háborúk is az Ego művei. A személyes érintettség itt is felébreszti a szeretetet, de már késő...

A félelemből fakad a gyűlölet, a szeretet ellentétes pólusa. Amíg a szeretet épít, és szebbé teszi az emberi kapcsolatokat, addig az ellentétje, a gyűlölet rombol és tönkre teszi az emberi kapcsolatokat.

Itt is érvényes a Jin – Jang elmélet.
Abban a szeretetben, amelyben benne van az Én, megjelenik a jin – jang ellentétpár. Az egyik oldala a szeretet, a másik oldala a gyűlölet.
Ha a szeretet eléri a csúcspontját, átvált az ellenkezőjébe, ezért úgy tudjuk csak hosszútávon fenntartani a szeretetet, ha egy picit hűtjük, hogy ne érje el azt a bizonyos csúcspontot. Hogy kinél mikor van a csúcs, egyénfüggő. Amikor már jelzéseket kapunk, hogy túl sok a szeretetünk, lehet, hogy már késő.

A gyűlölet természete ugyanilyen. Ha eléri a csúcspontját, akkor már nem lehet tovább táplálni. Átvált az ellenkezőjébe és megszűnik az értelme, a szelep megnyílik és a gyűlölet elszáll. Ha nem engedjük, hogy a gyűlölet elérje a csúcspontját, akkor hosszútávra fixáltuk a gyűlöletet. Ez az elfojtott düh, ami akkor robban ki, amikor senki nem számít rá.

Cselekedni ebben az állapotban soha nem szabad!

Várjunk és nyílni fog a szelep, elszáll a feszültség, és folytatható az élet, ha nem okoztunk túl nagy bajt.
Ha nem vagyunk Megvilágosodottak, azaz nem úgy tekintünk a másik emberre, mint saját magunkra, legyünk óvatosak ezzel a számunkra nagyon értékes dologgal, mert minél erősebb volt a szeretet, ha átvált, annál erősebb lesz a gyűlölet.

Tartsuk az Arany Középutat és tartsunk távolságot a két szélsőségtől.

A Nagymester egyszer Moszkvában beszélt egyik mély meditációjáról, ami a szeretettel volt kapcsolatos. Azt mondta, hogy abban a meditációban megértette, hogy az Univerzum nem sok szeretetet tartalmaz az emberiség számára.
Elég, ha az Univerzum valamelyik eseményének az útjában állunk és vége az emberiségnek. Szeretetet csak embertől kaphatunk.
Ebben az összefüggésben sokkal nagyobb a jelentősége Jézus szeretetről szóló tanításának.
Mi emberek csak egymástól kaphatjuk meg ezt a felemelő érzést és mégis öljük egymást. Miért? Mert az önző "Én" szeretete átválthat az ellenkezőjébe, a gyűlöletbe.

Az együttérzés esetében ez nem történhet meg. Az együttérzés nem alakulhat ki szeretet, kedvesség és megértés nélkül, tartalmazza a bizalmat, az elfogadást, a gondoskodást. Az együttérzés egy pozitív érzelmi csokor, amelynek talán nincs is negatív oldala.

Ha megtanulnánk a szeretet együttérzéssé történő kiterjesztését, békésebb lehetne az emberiség élete és léte.

Őrízzük a szív nyugalmát!
 
 
 

 
Vissza az előző oldalra

 
  
 
csikung oldalképek