css3menu.com

css3 button by Css3Menu.com

 

  

  

  

  

  

  

  

 
 

  

  

  

  

  

  

  

 
 
 
Az én-tudatról
 
Az éntudatról  Az én tudat, a spirituális fejlődés egyik legfontosabb tényezője. A spirituális úton az én, vagy másként az egó, segítheti is, de sajnos legtöbbször akadályozza a fejlődésünket.
 
A legtöbb spirituális irodalom az én-t, az egót, Elmeként fogalmazza meg, amelynek egyik oldala az Önvaló, az énünknek a lényege, amely az egyénben az Abszolútnak, az isteninek a megnyilvánulása. Ez az energia az, amely inkarnációról inkarnációra meghatározza azt a fejlődési útvonalat, amely visszavezet bennünket a Tao-hoz, az eredeti állapotunkhoz.

Ez az önvaló az Eredeti elme. Aki ennek a hangját meghallja, és követi, annak az élete gondnélkülivé, kiegyensúlyozottá, békéssé válik. Ez a hang nagyon halkan szól bennünk, és minden neki nem tetsző eseménynél csak egyszer szólal meg. Ha nem vesszük figyelembe, akkor később már nem a hangját halljuk, hanem amikor rosszul cselekszünk, csak rossz érzésünk támad. Összeszorulhat a gyomrunk, megszédülhetünk egy pillanatra.
 
Ha ezek a jelek is elmúlnak, mert nem figyeltünk rájuk, és boldogan „csörtetünk” tovább, az Önvalónk közbelép, mindenkinél másként, és bizony akár új élet is kezdődhet.
 
Az Elménk másik oldala, a Hamis elme, amelyet mi magunk építünk fel az életünk során. A hamis elme az életünk során összeszedett tudásunkat, tapasztalatainkat, az élet eseményeire begyakorolt reakcióinkat tartalmazza. Belső hangként nagyon öntelten hangos, követelőző. Az én tudatunknak ez a része, ha erős önteltséggel párosul, a fejlődésünk akadályává válhat.
 
Az ego kialakulása a relatív létünkből fakadó természetes folyamat. Az abszolút létben, amely a spiritualitás végső célja, nincs lényegi megkülönböztetés, csupán formai. Amikor elérjük azt a szintet, hogy a másik emberben vagy élőlényben nem életünk megrontóját látjuk, hanem önmagunkat, akkor minden élőlényre úgy tekintünk, mintha önmagunkra néznénk. A kínai mesterek szerint, ebben a tudatállapotban, ha az utcán megyünk, akkor a szemben jövő emberekre úgy tekintünk, mintha önmagunkkal találkoznánk.
 
Vajon hányan találkoznak ma önmagukkal az utcán?
 
Tudnunk kell, hogy ez egy rendkívül nehéz feladat annak, aki nem tudja átlépni az egója formálta korlátait.
 
Minden fizikai testben bezárt lény rendelkezik én tudattal. A spirituálisan fejlett emberek is - akik tudatosan figyelnek egójuk korlátozására - sajnos sokszor csapdába esnek, akkor könnyen belátható milyen nehéz lehet azoknak az élete, akik nem ismerik a korlátozás módszereit.
 
A korlátos énünk kialakulásának kezdete a születésünk utáni tudatosságunk megjelenésével, a körülöttünk lévő világ megismerésére való törekvésünkkel függ össze.
 
Ahhoz hogy a világot megismerjük, szükség van egy megismerőre, /az alanyra/ a megismerés folyamatára, és a megismerés tárgyára.
 
Abban a pillanatban, amikor a megismerő, tőle függetlennek látja a megismerés tárgyát, törvényszerűen ott kell lennie az én tudatnak, az egónak, ami képes vizsgálni, elemezni az előtte lévő tárgyat. Ha ez a tárgy egy másik éntudat, akkor a vizsgálat kölcsönös lesz.
 
Amikor a csecsemő még csupán utánozza az édesanyja mosolyát, már az énjének tudatával figyeli az anyát, aki a megismerés tárgya. Az anya szintén az énje tudatával vizsgál, őriz és gondoskodik.
 
A megismerés alanya, és tárgya között levő megismerési folyamat teszi lehetővé, hogy az alany észlelhesse a tőle független tárgyat. Ez maga az abszolútnak a Tao-nak a relatívban való megnyilvánulása, a csi.
 
A csi, mint közvetítő elem jelenik meg a relatív világunkban, hogy az alany és a tárgy észlelhesse egymást. Ugyanakkor az alany, és a tárgy is maga a csi, csak sűrűbb, másabb, összetettebb struktúrával rendelkezik.
 
Bármerre nézünk, ez a közvetítő elem mindenütt ott van az alany és a tárgy között. Ez a tér, ami nem más, mint a csi kiterjedése, a csi szövete, az akasa, amely minden eseményt rögzít, és aki tud benne olvasni, az is az énje – bár különlegesen fejlett - tudatával, az egójával vizsgálja a tér tudatát, és ismerheti meg az abban eltárolt múltat, és a jövőt.
 
Ugye milyen közel van a Tao? Sőt, kikerülhetetlen. Nélküle nem tudnánk átnézni az utca egyik oldalából a másik oldalára. Itt van belül, és ott van kívül, azaz mindenhol.
 
A mi én tudatunk is, a tao tudatának része, de ezt a tiszta én tudatunkat, a világot megismerő tevékenységünk során szerzett benyomások, és a más én tudatok százaitól szerzett tapasztalatok beborítják, elfedik.
 
Ezek a benyomásokból, tapasztalatokból szerzett tudat elemek, az egyénre jellemző önálló tudatminőséggé alakulnak. Ezért van az, hogy nincs két egyformán gondolkodó ember, mert nincs két ugyanolyan tapasztalatokkal és benyomásokkal rendelkező elme.
 
Az eltérő tapasztalat eltérő gondolkodást, eltérő érdekeket, és eltérő fejlődési technikákat is generál.
 
A relatív világunkban ezt mindaddig szépnek, változatosnak, és szórakoztatónak látjuk, amíg nem veszünk részt benne, és kívülről nézhetjük.
 
Ha benne vagyunk, akkor az eltérő érdekek, és eltérő megoldási módozatok, a fejlődésünk előtt tornyosuló akadályokká válnak, szellemi és anyagi értelemben egyaránt.
 
Ahogyan változik az életkorunk, az egónk is változik, és egyre erősebb lesz.
 
Figyelme a körülötte lévő világ eseményei közül elsősorban arra irányul, amely túlélését elősegíti ezen a földön. Erről szól a pályaválasztás, a párválasztás, a politikai választások, a különböző tanulmányok nyújtotta ismeretek megszerzése.
 
Az én a túlélése érdekében viszonylag hamar megtanulja a szegénység és gazdagság jellemzőit, és rájön a társadalmi érvényesülés korlátaira. Megismeri a pénz általános értékközvetítő szerepét, és mivel élete elején nem rendelkezik elegendő vagyonnal a figyelme erre irányul. A vagyon növelése érdekében tanul.
 
Akiben kicsi az én tudat, vagy a megismerés szintje alacsony az kevés iskolát végez. Akiben az éntudat erős, az egyetemre törekszik, és ha úgy látja, képes megbirkózni a feladattal, vezetői ambíciókat táplál az élet különböző területein.
 
Jól látható, hogy egyéni szinten az élet első szakaszában az egó szerepe progresszív.
 
A baj onnan indul, amikor már a vágyai meghaladják a szükségleteket. Rádöbben a kétkezi munka korlátaira. Felismeri, hogy nem az gazdagodott meg, aki végig csákányozta Amerikát, hanem az, aki a szellemét használva munkáltatóként, ezrek kezeinek igénybevételével tudta olyan szintre növelni a jövedelmét, amit egymaga soha nem érhetett volna el.
 
A siker jó, és kellemes, az én tudatot erősíti, ami pozitív hatású, hiszen minden eredmény elengedhetetlen kelléke, az egészséges éntudat.
 
Sajnos azonban a siker, ha nem vigyázunk, az egészséges én tudatból önteltséget provokál.
 
A felfuvalkodott én olyan következménnyel jár, mint az a test, amelynek a tüdeje csak befelé tudja venni a levegőt. Szenved ő is és a környezete is.
 
Kialakul a birtoklás, először csak a vagyonra, aztán a feleségre, gyermekre, munkatársakra,”tőlem kapsz fizetést” az „én kenyeremet eszed” stb., és ha még ez sem elég, irány a politikusi pálya.
 
Az egó szenved rangkórságban, az egók háborúznak, az egó a féltékeny, az egók hoznak létre politikai tömörüléseket, hogy akaratukat sikerre vigyék. Hihetetlen mértékű, és hiábavaló energiákat fordítanak arra, hogy akaratuknak, ha egy rövid időre is, de érvényt szerezzenek.
 
Az egó akkor kap regresszív szerepet, amikor a vágyak a szükségleten túlmutatnak. Amikor az anyagi javak megszerzésére irányuló törekvés nem a természetes szükséglethez kapcsolódnak, hanem a másik egó, vagy azok halmaza fölötti, rendelkezés igényéhez, azok elismerésének kivívására, csodálatának elérésére irányul, szeretet, tisztelet, megbecsülés nélkül.
 
Ez az önzés, vezetőre, és vezetettre, egyenrangú kapcsolatokra egyaránt jellemző lehet.
 
Amikor hiányzik az elvégzett munkáért az elismerés, amikor nincs viszonzásra való törekvés, amikor az egyik énnek csak eszközszerepe van a másik én céljainak elérésére, amikor nem azért tesz meg valamit, mert az célszerű, mert az mások javát szolgálja, hanem pusztán azért mert megteheti.
 
Az ilyen egót csak a saját bukása állítja meg.
 
Nem használ a segítő szándékú figyelmeztetés, mert a gyengeség jelének tekinti, ezért aki nem akar „háborút” szenvedhet tovább.
 
A fenyegetésre már másként reagál, az erőre odafigyel, de ha látja, hogy győzni tud, akkor ez sem változtatja meg.
 
Az ilyen egónak, mindegy hogy milyen társadalmi pozíciót tölt be, el kell buknia.
 
A bukás, támogatás nélküli állapotot jelent, amelynek hatására elveszíti az erejét, és ha még tovább élhet, teljesen új irányt vehet az élete.
 
A hamis elmének, az egónak, ebben az összeomlott állapotában, hirtelen eltűnik az erős harsány, akarnok belső hangja, és végre meghallja saját önvalója csöndes, iránymutató, megengedő beszédét.
 
Nem az Istene hagyta el, hanem a csörtetéstől ő nem hallotta meg a hangját!
 
Az, aki eddig eljutott, ugyan komoly negatív karmát hozott létre, de van megoldás, a helyzete rendezésére.
 
Sok olyan embert ismerek, akik a bukásaik után, követve ezt a belső hangot, teljesen megváltozva mély spirituális életet kezdtek élni. Teljesebb lett az életük azzal, hogy már nemcsak a sikert, hanem a bukást is megismerve, felismerték e relatív világ megbízhatatlanságát, és őszinte szívvel vágyakoznak valami olyasmi után, amely nem csak kecsegteti, hanem stabilan támogatja őket.
 
A bukás kijózanító hatású. Jobb a gyors csörtetés és bukás, mint az élethosszig tartó visszafojtott fogcsikorgató negatív lét, amely úgy ér véget, hogy esélye sincs az egyénnek a változtatásra.
 
Az Univerzum azonban kegyes az emberi hibákkal szemben, ha őszinte megbánást tapasztal.
 
Ha egy ember pozitív irányban megváltozik, úgy tekint rá, mintha mindig jó ember lett volna.
 
De csak akkor, ha bekövetkezik a pozitív változás. A próbálkozás nem elég!
 
Spirituális fejlődésünk akadálya tehát nem az eredeti elme a tiszta éntudat, hanem a hamis elme, az öntelt én.
 
Nem a külvilágban kell keresni a boldogságot, hanem önmagunkban.
 
Meg kell találnunk az igazi énünket, és rendszeres csikung gyakorlással le kell róla tisztítanunk az önteltséget, a tapasztalatok, és benyomások okozta szennyeződéseket, azaz fel kell oldanunk a létrehozott negatív karmánkat.
 
Ahogyan ebben a munkában haladunk előre, megjelenik bennünk a kedvesség, a másik ember iránti tisztelet. Megjelenik a belső egyensúly, és egy kellemes emelkedettség érzés, a boldogság, amelyből teljesen természetes módon alakul ki az önmagunk, és mások iránt érzett szeretet.
 
Meggyőződésem, hogy érdemes minden erőfeszítést megtenni azért, hogy elérhessük ezeket az értékeket.
 
 
 
Őrizzük a szív nyugalmát!

 
 

 
Vissza az előző oldalra

 
  
 
csikung oldalképek